A műtét után egy darabig még viselnie kellett a piros kis cicarucit, ami szemmel láthatóan egy cseppet sem zavarta. Az állatorvos teljesen elolvadt, mikor meglátta benne. Olyan büszkén viselte azt a ruhát, mintha valami Chanel kosztüm lenne rajta.
Szerencsére szépen gyógyult, így megszabadították a ruhácskájától. Furcsa volt, mint egy pitypang, amikor kipattan. Előkerültek a csillogó, pihe-puha cicaszőrök.
Míg el nem kezdett a pociján visszanőni a szőr, nem engedték az udvarra. Pedig gyakran jelezte, hogy őt nagyon érdekelné, mi van odakint.
Újabb és újabb dolgokat fedezett fel. Például hogy milyen kényelmes a számítógép billentyűzete. No meg ott volt az az izé, amit mozgatnak és kattintgatnak vele, ha a gép előtt ülnek. Roppant érdekes.
És milyen vicces, ha azt egy laza mozdulattal lelöki az asztalról. Himbálózik, elkezdődhet a modern egérvadászat.
Tavasz volt, május vége. A férfi vett neki egy cica hámot. Tűz pirosat, mert ez a szín nagyon jól áll Szofi kisasszonynak. A nő már előre nevetett, mert már látott cicát ilyen szerkezettel, de az nemhogy sétálni nem akart benne, de felállni sem.
Ráadták a csinos kis hámot és egyből tudta Szofi, hogy ez valami jó dolognak a kezdete.
Olyan szépen sétált a gazdik mellet, mint egy kiskutya.
Mindent megszaglászott, ahol kutyák voltak, ott felkéredzkedett a nő ölébe. Egyre nagyobb sétákat tettek.
Sokat volt nyitva az ajtó, csak a szúnyoghálós volt becsukva a biztonság kedvéért.
Szofinak az is feltűnt, hogy odakint valami nagy szőrös valami fel-alá sétálgat az ajtó előtt. Közelebb merészkedett, amit az a szőrös valami is észrevett.
Odament az ajtóhoz mindkettő és Szofi üvegmosó kefe farokkal, fújtatva rohant a nő lábához. Csak morgott és mérgesen csapkodta a farkincáját ide-oda.
A nő lehajolt, felvette és óvatosan közelített a kíváncsi kutya felé, miközben nyugtatta Szofit, hogy a kutya csak nagy, nem bántja. Sziszi valóban egy nyugodt kutya volt, aki jól kijött a cicákkal. De ez valahogy a kisasszonyt nem igazán érdekelte.
Nem erőltették tovább a barátkozást, bíztak benne, hogy előbb-utóbb megbékél a tudattal, hogy vannak más egyedek is rajta kívül.
Egy darabig letett a kimenési szándékáról.
Történt egy szép napon, hogy egy óvatlan pillanatban erősebben támaszkodott a szúnyoghálós ajtónak, ami kinyílt. Azzal a lendülettel az udvaron találta magát.
Alig lehetett visszacsalogatni a lakásba.
Eddig tartott Szofi kisasszony szoba cicasága.
A férfi és a nő megbeszélték, ha már ennyire tetszik neki ez a kint lét, minden nap kiengedik egy kicsit, amikor ők is otthon vannak. Féltették, nehogy valami baja essen, amíg ők távol vannak és ha úgy támad kedve Szofinak, bármikor be tudjon szaladni a házba.
Egyre több és több időt töltött kint. Felfedezte, hogy az udvarban van egy nagy diófa. Először csak a körmeit koptatta rajta, aztán zsupsz: egy pillanat alatt a fa ágai közt termett. Óvatosan sétált végig az ágakon, mindent végigszimatolt, időnként azért lenézett, ott vannak-e még a gazdijai, látják-e, hogy milyen ügyesen sétál a fán.
Miután látta, hogy nem hagyták magára, elégedetten sóhajtott és újabb ágakat fedezett fel, egyre feljebb és feljebb.
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: