Evezz az Élet tengerén,
de lassan eltompul a fény….
Csak állok a sötétben, köröttem emberek,
s felmerül a kérdés: Én itt mit keresek?
Rossz hajóra szálltam, most mit tehetek?
Várok…… Míg erről elmehetek.
Valami feldereng tompán, egy halvány folt,
egyre közeledik, egyszer csak felrikolt:
“Hé, Te lány! Mire vársz? Hogy tán megértenek?
Gyere onnan gyorsan, az a világ beteg!”
Félve elindultam, a kis csónak billegett,
de kénytelen voltam, túlélni így lehet.
Átérve megnyugvás vette át lelkemet,
nézve a nagy hajót – akár most elmehet!
Nem érdekel, ott fent ki mit gondol Rólam,
én így látom jónak, mit eldöntök, az úgy van.
Elindultunk messze az őrület zajától,
s ekkor vettem észre Őt a hold sugarából.
Ő az, ki értem jött, kockáztatva életét,
lélekvesztő csónakján, hátrahagyva mindenét.
Most együtt evezünk reményekkel telve,
kishitű társaság mind el lesz feledve.
A világ rossz, a hamis lelkek senyvednek,
de egyet megtanultam: Kockáztass, ha szeretnek!
Simon Leila
2014.10.10.
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: