Bejegyzésem elején leszögezném, ebből a generációból jó, ha 10- 15% nem ilyen, mint akik az írásomban szerepelnek. Ők a nagyon kevés kivétel, ergo: ez a bejegyzés nem nekik, nem róluk szól. (Persze akiknek célzom, azok is váltig állítják, hogy igen, ők is beletartoznak ebbe a minimális százalékba – itt jön az első orbitális probléma: az önértékelési zavar.)
Ezt a generációt személy szerint de-generációként emlegetem.
Sokáig próbáltam megérteni, miért ilyenek, amilyenek, de alapos megfigyelés ellenére sem tudtam – most már nem is akarom – megérteni őket.
Fő ismertető jegyük a pofátlanság, arcoskodás és a szarok bele mindenbe elv, amikkel komplexusaikat akarják kompenzálni. Mert nincsenek megelégedve semmivel, semmi sem elég jó nekik, elsősorban önmagukkal van a legfőbb probléma, de ezzel nem akarnak tisztában lenni. Elbagatellizálják, mert ők így tökéletesek, minden úgy jó, ahogy ők csinálják, nehogy már azt megmondja nekik bárki is (szülő, nagyszülő, kollega…stb.) hogy merre van a helyes út – csak csúsznak a saját hülyeségük lejtőjén a mélybe, ahonnan nincs visszaút. Mire észbe kapnának – már ha észbe kapnak – késő.
Beleszülettek a technikába, a készbe, ami évszázadok alatt fejlődött olyanná, amilyen, ők azt hiszik, ez a világmindenség óta így volt. Már úgy pottyantak ki az anyjukból, mintha ők tojták volna a spanyol viaszt és a világ legtermészetesebb dolga, hogy olyan nincs, amit nem kapnának meg, vagy ne járna nekik – a nagy büdös semmiért cserébe.
Különös ismertetőjegyük. hogy a kezük helyére mobil nőtt. Ez az eszköz nélkül olyanok lennének, mint akiket lekapcsoltak a lélegeztető gépről. Társaságban, munkában – ahol eleve tabu – használják. Mert ők baromi fontos személyek, nem akarnak semmi posztról lemaradni. Percre késznek kell lenniük és baromira nem érdekli őket, hogy ezzel a szabályokat betartókkal szúrnak ki.
Az hogy maguk után elpakolni? Á, kizárt. Ha meg szólni mersz érte, újabb ok a depresszióra, és az őt most mindenki utálja nyavalygásra.
Nekik tök természetes, hogy maguk alá piszkítanak és beledöglenek, mint a disznók a moslékba. Mind szóval és tettel.
A legjobb sztorijaik arról szólnak, hogy ki és hogy rúgott be hétvégén. Mekkora sztárnak érzi magát, aki eszméletlenre issza magát egy ilyen bulin…..szánalmas. Lányok, fiúk egyaránt.
Akkora teher nehezedik rájuk, hogy azt mi, vének el sem tudjuk képzelni. (Hát tényleg nem, mert mi másképp vagyunk kódolva. Végül is túléltünk egy rendszerváltást, mi beleestünk a nagy változásokba, a technikai feljődésen csak úgy kapkodtuk a fejünket, felneveltünk 1-2-3 gyereket, akik mellett dolgoztunk/dolgozunk. Nekünk is voltak és vannak problémáink. Nagyobb és több. De az kismiska az övékhez képest, igaz?)
És mi a megoldás a hatalmas depijükre?
Buli, cigi, pia, drogok, frontin, szex……… Mert ezek baromi trendiek és pillanatok alatt megoldanak minden problémát. Csak folyton legyen utánpótlás. Már most úgy néznek ki, most a hétköznapi zombik. Rosszabbul, mint a mi korosztályunk, a negyven felettiek. Ki vannak égve már ilyen fiatalon.
Időnként elgondolkozom, hogy miért kellett a régi nevelési módszereket a sarokba dobni? Miért kellett hagyni, hogy egy fiatal nemzedék életképtelen korccsá váljon?
És igen. A szülő is nagy részben hibás azért, hogy ez a generáció ilyen lett, amilyen.
Utóirat: Sokan egy kalap alá veszik a “z” generációt és az “y” generációt – tévesen. Az “y” generáció már aktívan dolgozik, családot alapít, rendben tartják az otthonukat és a gyerekeiknek is azt a foglalkozást, családi idillt biztosítják, amilyet otthon tanultak a mi korosztályunktól. Tehát: fel tudnak már mutatni valamit, amit ők értek el saját erőből, esetleg némi segítő indíttatással, otthonról. Ismerik az alapvető dolgokat, mint a tisztelet, előzékenység, odafigyelés, gondoskodás, felelősségteljes munka.
S.L.
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: