Ünnepi nagytakarítás

December havában, ünnepre készülve

Megnyirbált szárnyaim rakom éppen rendbe.

Hosszú év volt idén, eseményekkel dús,

Elhatároztam hát, ezért nem én leszek bús.

Az emberek, kiket egykor jónak véltem,

jóhiszeműségemmel durván visszaéltek. 

Az álarc, mit viseltek, lekopott arcukról,

Rémséges tetteik beszélnek maguktól.

Szörnyű a csalódás, kínoztak a sebek,

kiírtam magamból,  így lettek csak hegek.

Megértettem végre, rajtuk nem változtathatok,

eljutottam oda, hogy már nem is akarok.

Érek én is annyit, ahogy most már érzek,

Az ilyen emberekre más szemszögből nézek.

Furcsa látni innen, hogyan viselkednek,

Miközben azt hiszik, hogy jól cselekednek.

Érdekes, hogy eddig nem volt ilyen mókás,

Hogyan vágják maguk alatt azt a bizonyos fát.

Én meg csak teszem a mindennapi dolgom,

Megoldják önmaguk, nem is az én gondom.

Megváltoztam? Dehogy! Hülyének néztetek, 

Ezt tettétek velem, míg naivan hittem bennetek.

Most már csak egyszerű közönyt kaptok tőlem,

kegyesebb, mint ahogy elbántatok velem.

Ha ezek után sem tudtok mit kezdeni velem,

Pár szóban nektek most ez az üzenetem:

Vergődésetek nézve mosolygok,

miközben lassan utolér sorsotok.

És eszembe jutottak azok, kik szeretnek,

Az időmből ezentúl csak Nekik szentelek.

Miközben készülnek a karácsonyi tárgyak,

elillantak messze a lelkembe szúrt vádak.

A szeretet gyógyít, nem csak testet, lelket,

Várom a pillanatot, mikor Fiam megölelhet.

Karácsony másnapját várom, mint egy gyermek,

A legfontosabb Emberek mind-mind ott lesznek.

Idővel megterem, ki és mit ültetett,

Ezúton kívánok Kellemes Ünnepet.

Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!

Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/