Burokba zárt világ

 Már egészen pici korom óta van bennem valami furcsa. Valahogy másképp látok és élek meg dolgokat, mint ahogyan azt elvileg kéne. Mindig mondták, hogy örök álmodozó, örök gyerek vagyok. Csak mert minden történést, minden rezdülést valahogy kihegyezve, a nap sugarai felől közelítek meg, miközben látom az árny oldalt is, de azt igyekszem elkerülni. Ha örülök vagy elszomorít valami, rögtön meglátszik rajtam. Hogy ezért szentimentálisnak néznek? Nem érdekel. Hülyeségnek tartom, hogy akkor is mosolyogni kell, ha bánt valami, hogy ne lássák rajtad. Ezzel mindenkit becsaptok, legfőképp önmagatokat. Aki számít, úgyis látja rajtad, érzi. Aki nem számít, annak nem tök mindegy? Ha jó kedved van, azon csámcsognak, ha rossz kedved van, akkor azon.  Sokszor bebizonyosodtak a megérzéseim. Próbáltam ezeket a vérszomjas “ragadozókat” is a napos oldal felől megközelíteni, miközben ott tornyosultak a fejük fölött a viharfelhők. Próbáltam először megérteni, miért olyanok, amilyenek, elfújkálni róluk azokat a felhőket, hátha ők is képesek lesznek másképp látni a dolgokat…de makacsul ragaszkodtak ehhez a dekorációs elemhez, amikből amint módjuk adódott, villámokat szórtak a hátamba és a szívembe. Mert ez így fair szerintük. A gyenge emberek ismérve ez. Ennek vetettem véget.

Előbb-utóbb elkönyvelnek lököttnek és már nem leszel annyira érdekes. Keresnek más prédát, akire mint a keselyűk rászállhatnak és belemarhatnak mélyen a húsába.  

Jó lököttnek, különcnek lenni. Jó látni a meglepett arcokat, hogy ez nem normális, kimutatja az érzéseit, kimondja, amit és ahogyan gondol. Ha elmegy egy hinta mellett, nem szégyell vén fejjel ráülni, ha valamit viccesnek talál, könnyesre nevetni a szemét, hogy mindenre van valami frappáns poén a tarsolyában…..és még sorolhatnám. Hogy ezzel szerzel pár ellenséget? Na bumm. Akik fontosak az életedben, úgy fogadnak el, olyannak szeretnek, amilyen vagy. Teszem a dolgom, mert hát a világban zajló dolgokból nem léphetek ki csak úgy, ha nem tetszik valami.  Épp ezért ezeket a dolgokat kívülállóként próbálom kezelni. Fizikálisan részt veszek a hétköznapi őrületben, de agyilag ebben az új dimenzióban “lebegek”.

(Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ennél a nőnél elmentek otthonról, meg kell hogy nyugtassak mindenkit: csak a rideg valóság túlélésére “játszom”.)

Épp ezért kialakítottam egy burokba zárt világot, amit én alakítok.

Ahová csak az arra méltó Emberek nyernek bebocsájtást.

Ahol számíthatunk egymásra, ahol megértés, együttműködés, szeretet uralkodik. 

Ahol mindent meg tudunk beszélni a-nélkül, hogy meg kelljen gondolni, mit mondhatunk el és mit nem.

Ahol meglátjuk az apró dolgokban is a csodát. Mert ezek az apró csodák adják a legnagyobb töltetet az életben.

Ahol az emberek nem úgy gondolnak a háziállataikra, mint egy jószágra, akinek a ház körül a helye, enni, inni adnak neki, oszt’ jó napot – hanem családtagként kezelik, gondozzák őket.

Ahol a gonoszságnak, az erkölcsi fertőnek, kétszínűségnek (képmutatásnak), a politikai, vallási különbözőségből adódó és egyéb gyűlölködésnek nincs helye!

Igen. Nagyon sok fölösleges, kamu információ forrást kiiktattam az életemből. Durván szelektálom a híreket (osztom, szorzom és kijön az eredmény, vagyis az igazsághoz közelítő valami).

Kizártam az életemből nagyon sok embert (inkább nevezném ezeket az illetőket energiavámpíroknak). 

Sokan közülük már-már “veszélyesnek” éreztek, mert két lépéssel előttük jártam, tudtam, megéreztem dolgokat, így előre sejtettem a következő lépéseiket. Ezért voltak olyanok velem, amilyenek. A tipikusan vészhelyzetben támadókká váló egyedek.

Így most jó. Csak azokra az Emberekre összpontosítok, akiket szeretek és fontosak számomra. 

És én ebből a burokba zárt világomból nem engedek.

Ha a világ a feje tetejére áll, akkor sem. 😉

Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!

Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/