Mielőtt valami misztikus dologra gondolnátok, előre leszögezem, nem annak szánom.
Átvitt értelemben a fény az elme.
Ami bennünk van. Érzések, élmények, tapasztalatok, problémák – amikből leszűrtük a tanulságot.
Mindenki megpróbál túlélésre játszani ebben a rohanó világban.
Van akinek sikerül megtalálnia a megfelelő utat, van akinek nem.
Pont ezek az utóbbi emberek azok, akik a “feltörekvőket”, a másképpen látókat megpróbálják kizökkenteni abból a bizonyos lelki békéből, amit lépésről-lépésre éveken át felépítettek.
Olyanok, mint egy rossz gyerek a homokozóban. Felnőtt kivitelben.
Felépíted a homokváradat, ő előkerül a semmiből és kacagva szétrugdossa a művedet és fellöki a barátodat, csak azért, mert a barátod, pedig ő abszolút semmit nem tett.
Az elmúlt hetekben azt tapasztalom, hogy akármerre nézek, izzik a levegő.
No nem azért, mert tavasz van és mindenki szerelmes, hanem mert valami borzalom vetette fel a fejét. Mintha ezek a homokvár rombolók megpróbálnák megkeseríteni mások életét, nem csak az enyémet.
Ha feloltod a villanyt (jó kedved van, megosztasz valamit, pozitívan állsz dolgokhoz, boldog párkapcsolatban élsz…stb…) ők folyamatosan lekapcsolják. Nehogy már jól érezd magadat.
Ha ő nem lát, te se láss. Túl sokat láttál már így is.
Eléd tárják a fertőt, a mocskot, a bánatot, a keserűséget, bele akarnak rángatni a sötétségbe, amiben ők kellemesen eldagonyáznak. Ami baromi kényelmes dolog lehet, megragadni a sárban és nem előre lépni – de hogy ez nem jó nekik sem, az tuti.
És ebből te köszönöd, nem kérsz.
Szépen felállsz és felkapcsolod a villanyt.
Ismét világos van és boldogság. Viszont ébernek kell lenned.
Hamarosan jön egy másik, egy harmadik, egy negyedik akik megint lekapcsolják azt a bizonyos villanyt, te már nem hagyod. Ha kell, akár “harcba” is bocsátkozol. Vagy tükröt tartasz az illető elé (ugyan abban a hangnemben, csak saját szavaiddal válaszolsz – ez működik, mert egy pillanatra meglepődik, elgondolkodik, hogy miért így válaszoltál), vagy mosolyogsz egyet szegény bolondon és ott hagyod a mocskában.
És ez így megy mostanában.
Őket nem lehet megérteni.
Pedig foglalkoztat a kérdés, miért is lettek ilyenek?
Miért kell mások önbecslését, boldogságát, örömét elrontani?
Miért kell mindenben a rosszat látni?
Miért kell egy pozitív történetű videón sajnálkozni?
Belelátni fölösleges dolgokat?
Kinek jó ez? Nekik? ……nem hiszem.
Van, aki hagyja magát, van aki nem. Én speciel nem hagyom. Megvan az elképzelésem, amihez foggal-körömmel ragaszkodok. Nincs szükségem feszültségre és vitákra, mert az nem old meg semmit.
Lehet naivitásnak, optimizmusnak nevezni a hozzáállásomat, viszont véleményem szerint ezeket a különbségeket egyszerűbben, gyűlölködés mentesen is meg lehetne oldani.
Például ha nem vagyok szimpatikus, nem kell ismerősnek jelölnie (volt már rá példa, nem is egy – persze nem jelöltem sosem vissza), csak hogy “kukkolhassa” az életemet. Személyes, elkerülhetetlen kapcsolat esetén csupán az udvariasság miatt elég, ha csak köszön. Nem szükséges a báj cseverészés. Ha nem köszön, úgy is jó. Nem engem minősít. Teljesen természetes dolog, hogy nem lehetünk mindenkinek szimpatikusak. Én is vagyok így pár emberrel. Ennek ellenére eszembe nem jutna kárt vagy rosszat okozni neki ezért.
Ha nem tetszik, amit megosztok, egyszerűen tovább görget.
Vagy ha nem bírja szó nélkül megállni, ott van a chat ablak.
Etikátlan mások előtt is kiteregetni a fröcskölődő beszélgetést, megjegyzést, különösképp olyat, ami kizárólag két személyre tartozik. Mert a kommentekben meg van nevesítve az illető. Mind a hozzászóló, mind a poszt indító.
Valami buggyant szer kerülhetett a levegőbe, mert úgy veszem észre, országos szinten érthetetlenül állnak emberek, miért fordultak ki önmagukból ennyien és támadnak minden ok nélkül?
Azért vagyunk emberek, hogy meg tudjunk beszélni dolgokat értelmesen, kulturáltan, burkolt mocskolódás mentesen.
Bízom benne, hogy hamarosan véget ér ez a zűrzavar a fejekben.
Addig is maradok aki voltam és várok.
Viszont a képzeletbeli falaimat magasabbra emeltem. 😉
Köszönöm, hogy elolvastad írásomat!
Ha tetszett a bejegyzésem és még szeretnél az élet dolgairól felvetett gondolataimról, verseimről, Szofi cicám történeteiről olvasni, látogass el a Facebook oldalamra is: https://www.facebook.com/leilike1/